Timetables

Időjárás

Kehidakustány


Deák-kúria
Kehida, a kis zalai település kétszeresen írta be nevét a magyar történelembe.
1232-ben itt született a híres kehidai oklevél, amelyet ma a nemesi vármegye kialakulása egyik fontos dokumentumaként tartunk számon.
Hatszáz évvel később Deák Ferenc személye tette nevezetessé a községet, aki 1808-tól 1854-ig tekintette állandó lakhelyének Kehidát, otthonnak, a feltöltődés és a megpihenés helyszínének a falu közepén emelkedő kis dombra épült kúriát.

A dombon már a középkorban is nemesi udvarház állt, melyet a török időkben erődítménnyé alakítottak, s amely aztán 1588-ban elpusztult.
Helyén Hertelendy Gábor, a földesúr az 1740-es években residentionalis házot emeltetett magának.
A kúria Hertelendy Anna és Deák Gábor házassága révén került a Deák család tulajdonába.
A földszintes, L alakú épület udvari folyosója eredetileg nyitott tornácú volt, amelyet az 1790-es évek körül befalaztak és ablakokkal láttak el.

Ekkor alakíttatta ki Hertelendy Anna a keleti szárny déli szobájából nyíló házikápolnát, ahol - a legenda szerint - botrányoktól sem mentes, nagyvilági élete végén gyakran órákon át imádkozott.

A széles, zárt folyosó lakószobák előtti részén Deák Ferenc faragó helyet rendezett be magának, gyakran időzött itt, számtalan apróbb-nagyobb faragványt készített saját örömére, barátai, ismerősei megajándékozására.

Deák Antal és Ferenc idejében a ház átépítésére nem került sor, csak a 19. század végének akkori tulajdonosai, a Baronyi testvérek végeztek rajta kisebb átalakítást.

Az 1920-as években az északi szárny nyugati végéhez épített toldással nyerte el az épület mai külső képét.

2003-ban, Deák Ferenc születése 200. évfordulója alkalmából megtörtént a kúria teljes rekonstrukciója.
 
Fazekasműhely
A műhelyt Gellért Erzsébet fazekas működteti.
Látogatás előre történő bejelentkezéssel lehetséges.


Népi kerámiák, használati edények, egyedi megrendelésre is.

Tel:83/334-118.,(30) 499-8115.
 
Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő
(A víz, H2O tiszta állapotban közönséges körülmények között színtelen, szagtalan, íztelen, átlátszó folyadék.)
Mi itt Kehidakustányban, ebben az apró zalai falucskában a víz fogalmát egy kicsit másképp értelmezzük.
A víz az élet felbecsülhetetlen ajándéka, az élő szervezetek fő alkotórésze, maga az energia. Tisztít, ápol, felfrissít, nyugtat és kényeztet.

A fürdőben eltöltött napok alatt a föld védett rétegeiből évezredekig megbújó, ásványokkal gazdagodott, nálunk feltörő jótékony hatású termálvizet, a Pannon-tenger csodálatos hagyatékát nyújtjuk Önnek a tökéletes testi-lelki-szellemi kikapcsolódáshoz.

A Zala völgyében megbúvó bájos falu páratlan fekvésével, a körülölelő lankás dombvidékkel ideális hely a teljes ellazulásra.

Megérezheti a magyar vidék nyugalmát és a buja zöld növényzet energiáját.
 
Temetőkápolna
A román eredetű, XIII. században épült kápolnát a Deák család sírboltjává alakították ki.
 
Deák-kút
A Deák-kút az erdőben található, a hiedelem szerint Deák Ferenc itt szokott megpihenni.
 
Gyümölcsoltó Boldogasszony Római Katolikus templom
A templom építéséhez Hertelendy Gábor l747-ben fogott hozzá, felszentelése 1755. április 5-én történt.
Eredetileg is Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelték, ezt a titulusát jelenleg is őrzi.
A tornya 1807-ben készült el.

Berendezése barokk munka, diadalív szerű főoltára az angyali üdvözletet ábrázolja, szobrokkal gazdagon díszített.
Tornyában három harang lakik, a legnagyobb közel 4 q súlyú.

Részletes egyházműemlék-történeti leírást a templom bejáratnál elhelyezett tájékoztató táblán olvashatnak.
 
Világháborús emlékmű
Kehidakustány lakói emlékművet emeltek a világháborús elesetteknek.